Nőtt a magyar szarvasmarha-állomány

Nőtt a magyar szarvasmarha-állomány 2010 és 2013 között, a bővülés mögött a belső piac visszaszerzése és az ágazatot érintő támogatási rendszer áll  - hangzott el a XVII. országos agrárfórumon.


Feldman Zsolt előadásában elmondta: a tejágazatban a 2008-2009-es mélyponttól kezdve folyamatosan emelkedtek a termelői árak, és sikerült több lábon álló támogatási rendszert kiépíteni. 
Az a termelő, aki rendelkezik termőterülettel, továbbá az állat tejét is hasznosítja, legalább öt jogcímen tud forrást bevonni a gazdaságába. Ez a többi állattenyésztési ágazatban nem áll rendelkezésre. 
Emellett hozzátette, a 2010. végi 681 ezer darabos szarvasmarha-állománnyal szemben jelenleg 753 ezres az állomány, ezen belül 30 ezerrel nőtt a tehénállomány is.

Nagy előrelépés, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok üzleteiben visszaesett az importtej aránya. Közelített egymáshoz a magyar és nem magyar termékek ára, és érezhetően nőtt a magyar termékek forgalma.
A fórumon az is elhangzott, hogy a húshasznosítású szarvasmarha-tenyésztés területén 2012-ben sikerült elindítani a kérődző állatok - marha és juh - tenyésztésére vonatkozó szerkezetátalakítási programot, aminek keretében 14 milliárd forintot lehet fordítani fejlesztésre. Biztos abban, hogy ha lesz rá mód, a technológia megújítására szolgáló lehetőségeket 2014 után is biztosítani tudják.
Az Európai Unió új Közös Agrárpolitikája (KAP) kapcsán Feldman Zsolt aláhúzta, hogy a tárgyalások elhúzódása miatt 2014-ben lényegében semmi nem fog változni, megmarad a területalapú és a szerkezetátalakítási támogatás. 
Bizonyos azonban, hogy a támogatások 30 százalékát környezetvédelmi feltételek teljesítése után lehet lehívni, ennek azonban "a magyar gazdálkodók minimális többlet papírmunkával, gazdálkodási szokásaik megváltoztatása nélkül" megfelelnek. 2014 után, úgy tűnik, még több mód lesz az állattenyésztést-segítő támogatásokat szerepeltetni a rendszerben.


(felhasznált forrás:MTI/VM)